- Kedves Feri az a harmadik kutya nem húz.
- Sajnos egy kissé rövid az ostorom.
- Sőt úgy veszem észre mintha bicegne is egy kicsit.
- Hogyne bicegne mikor csak három lába van!
- Jé tényleg... Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni?
- Nézze meg jobban Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.
- Jaj szegények!
- Inkább engem sajnáljon Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.
- Lehet hogy nem értek hozzá de az ember azt hinné hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.
- Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?
- Csak nem fél tőlük Feri?
- Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk hogy kitépik a gyeplőt a kezemből... Jobb erre nem is gondolni Ilonkám!
- Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól akkor miért velük húzatja az autóját?
- Mert rosszul vezetek.
- Azt meg lehet tanulni.
- Félig-meddig Ilonkám... Az ember és az autó nem egyenrangú fél.
- Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni!
- Elég baj az! Pedig az ember sajnos már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja valójában azonban retteg tőle.
- Én nem félek az autótól.
- Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni...
- Ne fájdítsa a szívem Feri... Imádom a rohanást!
- Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről és nézze már Siófokon vagyunk.
- Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.
- Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.
- Nem túl óvatos maga egy kicsit?
- Pontosan ez az a tempó amelyre teremtve vagyunk.
- Látja mennyi ember? És mindenki minket bámul.
- Irigykednek.
- Egészen ki van dülledve a szemük.
- Mert látják hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.
