A galamb

A galamb. (Írta:ismeretlen szerzõ verse, vagy nem dicsekszik vele hogy õ írta!)

Magamban sétálok, közel az alkonyat,
S agyamba fészkelte magát a gondolat:
Miért kellett ebédre húst babbal ennem,
Ha ilyen szörnyû késztetés tombol bennem?

Aprócska gázbuborék turbékol halkan,
A feszültség hallható, szinte szétpattan:
Morajlás vándorol lassan, jobbról balra,
S belsõm rákezd egy magasztos könnyed dalra.

A nyomasztó kín testemet szétfeszíti,
S belem, termékemet az égbe repíti:
Gyomrom kondul, mint a kicsiny lélekharang,
S felröppen a levegõbe egy halk galamb.

Ártatlan szemekkel nézek szerteszéjjel,
Míg útnak indul mûvem a déli széllel,
Hogy diszkréten járja át a fél világot,
Letarolva illatával száz virágot.

Hosszan integetve búcsúzom el tõle,
Talán hírt sem kapok soha már felõle:
Ám megszólal hasam ismét: giling-galang,
S a felhõk, fölé száll megint egy halk galamb.

Felszállt, s még csíkot sem húzott maga után,
Csak a szúrós szaga vágott nagyon kupán,
Mert olyan volt, mint a vén, rothadó lõre,
Amelytõl lélegzetem elállt kis idõre.

Most újra könnyebbnek érzem a helyzetem,
S nehéz munkámra a koronát felteszem,
A maradékot még szabadon bocsátom,
S a halk galambot már lõtávolban látom.

Megosztás